Kijózanító pofonba szaladt bele Zelenszkij: Szijjártó helyretette a komplett ukrán vezetést
A magyar külügyminiszter világosan ismertette Ukrajna kötelezettségeit.
Gyakorlatilag megfeleződött azoknak az aránya, akik bíznak az ukrán elnökben.
Jelentősen csökkent a Volodimir Zelenszkijbe vetett közbizalom – derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) felméréséből. Az adatok alapján az ukrán elnökbe vetett bizalom 38 százalékkal csökkent az háború kirobbanása óta, jelenleg 52 százalékon áll, miközben a válaszadók 39 százaléka mondta, hogy nem bízik Zelenszkijben, míg 9 százalék nem tudott válaszolni.
A KIIS felidézte, a Zelenszkijbe vetett bizalom 80 százalék volt, miután 2019-ben megnyerte az elnökválasztást, de 2022 elejére, közvetlenül a háború előtt ez az arány mindössze 37 százalékra csökkent.
A háború kirobbanásának utáni első hónapokban az ukrán vezetőbe vetett bizalom szintje 90 százalékra ugrott, de azóta folyamatosan csökken
– derül ki a felmérés eredményeiből.
Anton Grushetszkij, a KIIS igazgatója Zelenszkij bizalmi indexének csökkenését annak tulajdonította, hogy a politikusok, aktivisták és újságírók „kíméletlenül és megalkuvás nélkül bírálják” a politikust, akik „jobban törődnek saját magukkal, mint az ország előrehaladásának vágyával”.
Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar külügyminiszter világosan ismertette Ukrajna kötelezettségeit.
***